A nagy elődök méltó követőjeként...

Kunsziget a Mosoni-Duna jobb oldalán fekvő, Győr közeli település. Határának 25 Ak körüli öntéstalajai mindig is kedveztek a gazdálkodásnak, de legnagyobb hírnevet a falunak korábban mégis a zöldségtermesztés hozta.

Frank József még a 19. század végén honosította meg a petrezselyem termesztését, amely Kunszigeten szép hosszú, ág nélküli gyökérrel rendelkezett, hossza akár a 80 cm-t is elérte. Keresett áru volt a hazai nagyvárosi piacokon és Bécsben is, ahova az 1930-as években évi 150 vagon kunszigeti zöldséget exportáltak. Mára a piaci viszonyok alaposan átformálták a falu szorgalmas lakosságának és a máig működő „Zöldmező” termelőszövetkezetnek a tevékenységét. Szalay Győző (57) – aki immár 23. éve ül az elnöki székben – szinte napi szinten foglalkozik a rentábilis termelés feltételeinek megteremtésével. A szakmáját ma is imádó szakember életpályája modell értékű lehet a felnövő új generációk számára, hiszen időt és fáradságot nem sajnálva képes dolgozni a közösségért, a falu jövőjéért...

A várost falura cserélte

Szalay Győző Salgótarjánban született, és miután építészmérnök édesapját a panelprogram indulásakor áthelyezték Győrbe, főkoordinátori státuszba, a család áttelepült. Forradalmi építészeti megoldások kerültek ki a keze alól – mint pl. a színezett falak –, és temérdek munka jellemezte a mindennapjait. Fia számára ez mindenképpen jól érzékelhető volt a polgári berendezkedésű családban. Édesanyja háztartásbeliként nevelte az egyik nagyszülővel együtt őt és két lánytestvérét. Kevés motivációt kapott a mezőgazdaságból, a felmenők között voltak ugyan Szilsárkányban gazdálkodók, akiknél nyáron egy-két hét nyaralás volt a program, de arra elég volt, hogy a paraszti munka látványa már beléivódott. Legfeljebb nagy ritkán az egyik agrármérnök – ma is kecsketartással foglalkozó – nagybátyja mindennapjaiba volt betekintése, de tőle is inkább az életvidámságot, a derűt tanulta meg, mint az élet ugyancsak fontos elemét. A hatévesen Győrbe került Szalay Győző negyedik emeleti panellakásban nőtt fel, és a salakos iskolai pályán – ahova gyakran zsíros kenyérrel a kezében érkezett – focizott a haverokkal. A grund pedig a legnagyobb győri panel lakótelep helyén található homokdűnéken volt. Mindebből persze nem következett volna az agrármérnöki pálya, de akkoriban nem is volt ez még napirenden. Amikor a középiskolában már a matek mellett a biológia is érdekelte, akkor kezdett – minden külső hatás nélkül – mindez érdekes lenni számára.

Érettségi után

A jól sikerült érettségi vizsga segítette az agártudományi egyetemre való felvételét is. Mosonmagyaróvár közel volt, és a többi agrárintézmény egyébként sem lehetett vetélytársa – rögzíti ma is az álláspontját ez ügyben Szalay Győző. A város hangulata, az intézmény történelmi levegője, a tanárok és a diáktársak teremtette miliő ma is hátborzongatóan kellemes élmény. Pedig a tanulmányok megkezdését megelőzte Kalocsán a „37. Forradalmi ezred” 11 hónapos „vendéglátása”, ami akkor alig elviselhető volt. Az idő múlásával azonban az ember látja a katonai szolgálat hasznos hozadékait is, amiket a mai fiatalok nem szerezhetnek meg. A szertelen fiatalokból összerendezett közösség verbuválódott, ahol mindenki megtalálhatta a helyét. Barátságok szövődtek, és az egymásrautaltsági elv kialakított egy olyan hierarchiát, amely később – az egyetemen – is meghatározó volt az egymás közötti viszonyokban. Az egyetemi évek pedig semmihez nem hasonlítható felkészítést adtak az életre, mert a tudás megszerzése mellett személyiségformáló útmutatást adtak a szakmához. Megtanították az alkalmazkodást, a pedagógiai ismereteket, a türelmet, a toleranciát és nem utolsósorban a jó értelemben vett vagányságot, azaz a gazdászvirtust. A „városi gyerek” számára nem mindennapi élményt nyújtó hajnali gumicsizmás tehenészeti gyakorlatok az ammóniában gazdag levegőjű istállóban másodszor is válaszút elé állították Szalay Győzőt. A kérdésre, hogy valóban akarja-e ezt a hivatást? – még hangosabb igennel válaszolt. Sőt, kifejezetten az állattenyésztés vonzotta, így aztán állattenyésztő szakon szerezte meg 1985-ben a diplomáját.

Állattenyésztőként Öttevényen


A hostein fríz szarvasmarha-állománya az országos tízben követel
helyet magának kategóriájában

Tanulmányi szerződés hiányában szabadúszóként próbált állást találni, és az Öttevényi Tsz-ben sikerült is ez, magtáros/raktáros munkakörben, a börcsi üzemegységben. A gyakornoki időszakot ismét megszakította fél év katonai szolgálat Egerben, ahol akarata és szándékai ellenére katonatiszti „diplomát” is szerzett. Visszatérve már a sertéstelep vezetői állást kapta meg. Szalay Győző emlékei szerint az a nagy generáció, amelyik akkor vitte a gazdaságot, minden tekintetben tiszteletet parancsolt. A kiváló, jól képzett és kellő számú szakember harmonikus együttműködése persze nagyon megkönnyítette az akkori elnök munkáját, amire jellemző volt a konfliktusok nélküli, már-már baráti munkastílus. Ilyen körülmények közé bekerülve öröm volt dolgozni, és egy fiatal számára tanulni a gyakorlati munkát. A sertéstelepen valóban a „mélyvíz” várta, ahol 280 koca és szaporulata sorsáról kellett gondoskodnia – kevés tenyésztési szakmai tapasztalattal, és nem beszélve az emberekkel való kapcsolatépítésről. Másfél év telt el a munka sűrűjében, a hagyományos telepen, ami rengeteg tapasztalatszerzéssel járt. 1988 januárjában azonban megkeresték a szomszédos „Zöldmező” Mgtsz-ből, Kunszigetről, hogy volna-e kedve a főállattenyésztői státusz ellátására. Néhány tárgyalás és telepbejárás előzte meg a döntést, és végül a család jóváhagyását is megszerezve elfogadta az állást, és áttelepültek Kunszigetre.

Top termékek, szerteágazó felelősséggel

Szalay Győző 27 évesen viselte a főállattenyésztő címet, ami nem csak megtisztelő volt, de teljesítményre kötelezte, és élni akart a bizalommal. Várta a tehenészet és a 260 kocás Kahyb hibrid sertéstelep, valamint a szomszédos Abdán a szarvasmarha növendéktelep. Húsüzemmel is rendelkeztek, amit a mai napig emlegetnek a régi fogyasztók, hiszen olyan kenőmájas és olyan virsli meg parizer sehol nem készült, mint Kunszigeten, hogy csak a top termékeket említsük. Az állattartó telepeken már bontogatta szárnyait az új technológia, így a sertéstelepen a bábolnai nedves etetőrendszer és a malacnevelés is emeletes ketreces rendszerben történt, temperálással kiegészítve. Ez mindenképpen technológiai előrelépés volt, és az üzemeltetése is új kihívásnak minősült. A tehenészet is hasonlóan korszerűsödött, de minden nap minden telepet körbejárni, a problémákat orvosolni bizony jelentős terhelést volt. Konkrétan a „malacelléstől a parizerig, a tejen át” – így fogalmazódott meg a napi munka, amely mellé még a sportló tenyésztés mindennapi kellemes gondjai is odatartoztak. Magyar sportló kancatenyészet működött, és ez olyan szakmai munkát kínált, amelybe nem lehetett nem beleszeretni – emlékszik Szalay Győző. Aztán a tevékenységre visszatérve szinte nosztalgiával említi, hogy nagyon sok embernek adtak akkoriban munkát, és csak az állattenyésztésben 30 aktív dolgozó volt, akik munkáját felügyelni kellett.

Rendszerváltás után


Szalay Győző ugyan a szakmai munkával volt elsősorban elfoglalva, de igazgatósági tag is lett a rendszerváltást követő években. Így valójában nem maradhatott ki a döntésekből, amelyek jelentős változásokat hoztak a szövetkezet életében. Az átalakulási törvény hozadékaként előálló változások – mint a földek kiosztása, vagyonjegyek, értékjegyek kiállítása, stb. – rá is róttak különböző részmunkákat. A történelminek mondható időszak szépen lezajlott, amikor azonban a mindezt lebonyolító korábbi elnök – sokak megrökönyödésére és váratlanul – lemondott. Ezt követően 1995. április 1-én jelöltette magát Szalay Győző, ahogy ő mondja „bolondok napján”, és hamarosan meg is választották elnöknek. Nem volt váratlan az ő kvalitásai mellett ez a döntés, és nem is nagyon tiltakozott ellene, hiszen akkor már teljes rálátással bírt a szövetkezet működésére és gazdasági ügyeire. Új fejezet kezdődött tehát, amelyben megnőtt a felelősség, és persze olyan döntéseket is kellett hozni, amelyek nem voltak mindig ínyére, de a gazdasági kényszer megkövetelte...

Elnöki minőségben

Az elnök az első ember, akinek szólni kell, ha valamilyen működési zavar, nem várt esemény történik a szövetkezetben – vallja ma is Szalay Győző. Ez így  lett bevezetve, és így van érvényben ma is. Lehet, hogy ez azzal jár – ahogyan nem egyszer történt is –, hogy nehéz elléshez éjjel kettőkor kellett menni, vagy kitörtek az üszők és szétszéledtek, amiért fel kellett kelteni embereket, együtt megoldani a feladatot. Ez a szemlélet tartja magát, és értéket képvisel a faluban, mert hirdeti az összetartást, a közösség iránti elkötelezettséget, a felelősségtudatot. Mára a korábbi „gyüttment” státuszból – immár 30 év után – „gyütt” maradt, ami akár megtisztelő is lehet az elnök számára – mondja némi iróniával. Persze, voltak népszerűtlen intézkedések, ami a leépítésekben nyilvánult meg. Az 1995-ben még 365 fős tagi és közel 200 fős alkalmazotti létszám mára összesen 36 főre csökkent, alapos megfontolás és gazdasági érdekek mentén. Nehéz feladat volt ez, hiszen az intézkedés mögött emberi sorsok megváltozása volt a következmény, ami sokaknak okozott kellemetlenséget vagy életszínvonal változást. Szerencsére a legfontosabb cél, a termelőszövetkezet működése egyetlen pillanatra sem került veszélybe. A szakma szabályai szerint folyik a munka, miközben meg kellett válni a korábbi melléküzemágaktól, majd később a sertéságazattól, a lovaktól és a húsüzemtől is. Ezzel alaposan leegyszerűsödött a termelési tevékenység, kiváltképpen, ha azt vesszük, hogy a növénytermesztésben is csak a kalászosok és a kukorica, ill. silókukorica maradt. A tejtermelésből viszont nem engedett a tulajdonosi kör, jóllehet nehéz évek voltak az elmúlt időszakban. A változásokat követően beállt egy termelési rend, amelybe szervesen illeszkedik a kiváló genetikai állománnyal rendelkező holstein fríz szarvasmarha-állomány is, amely az országos tízben követel helyet magának kategóriájában, a tejtermelési versenyben. Persze, lazítani nem lehet, és a tejágazat beruházásait is szinten kell tartani a színvonalas termeléshez. Az elnök feladata pedig az, hogy a saját és a szakemberei értékes ötleteit a legnagyobb hatékonysággal próbálja megvalósítani a gyakorlatban, hiszen a mezőgazdasági termelésben is „csak a változás az állandó”. Ezért is csodálatos és megunhatatlan az agrárszakma a maga óriási kockázataival együtt is. A kockázatokat a jelenlegi két lábon állás valamelyest mérsékli – mondja Szalay Győző – azonban egy pillanatra sem lehet lazítani, vagy felelőtlenül dönteni. Különösen igaz ez a gépesítésre, hiszen a hatalmas piaci csábítás nem zavarhatja meg az eredeti koncepciót, mert a földek tagoltsága, nem teszi lehetővé a nagy teljesítményű gépek dominanciáját.


2017-ben a Petkus szárítóberuházás is elkészült, a szinten tartás és a versenyképesség
megteremtése jegyében

Ennek ellenére egy nagyobb, okszerű – mintegy 100 milliós – gépberuházás történt 2015-ben, részben pályázati pénzből, majd 2017-ben a Petkus szárítóberuházás is elkészült, a szinten tartás és a versenyképesség megteremtése jegyében. Az okos mérsékletesség, de a korszerű technológiák bevezetése/alkalmazása jelenti a lépéstartást a mai versenytársakkal és a gazdaságossági szempontokkal. Bizonyos értelemben persze egyszerűsödött a termelés, mert megszűntek egyes ágazatok, ugyanakkor a megmaradtakhoz kevesebb az ember, nagyobb a kockázatviselés és rosszabbak a piaci viszonyok. Nem szűnt viszont a feszültség, ami a termelési folyamatban napi szinten tapintható. Az új technológiák pedig új ismereteket igényelnek, amikre az idősebbek már kevésbé fogékonyak, és ezzel is számolni kell...

A család támogatásával

A reggeltől estig tartó napi munka állandósult Szalay Győző életében, amelyben beállt a relatív rend, és a család is elfogadta ezt a munkastílust. Felesége gyógyszerész szakasszisztensként dolgozik Győrben, a Petz Aladár Kórházban, neki nyilván nagy feladatot jelentett a család ellátása, különösen, amíg a gyerekek kicsik voltak. 1985-ben született Rita lányuk, 1988-ban Balázs fiuk, akik nevelésében édesapjuk is igyekezett hasznosan részt venni, de legalább is hozta-vitte őket az óvodába. Az iskoláikat már Győrben végezték, aminek hozadékaként Rita közgazdász, marketing szakmérnök, Balázs pedig energetikai mérnök lett, szüleik nagy örömére. Az öröm tovább fokozódott, amikor kiderült, hogy lányuk a mezőgazdasághoz közeli győri Agroker marketing szakembereként kapott egy ideig munkát, majd pedig egy fővárosi terménykereskedelmi cég kereskedője lett. S, amire senki még gondolni sem mert, saját édesapjával került üzleti kapcsolatba, ami persze – mivel az üzletben nincs barátság – a vasárnapi ebédlőasztalnál nem mindig váltott ki érzelmi kitörésektől sem mentes pillanatokat... A Szalay családban a házastársi tolerancia nélkül nem mennének a dolgok, hiszen a családfő munkaideje kiszámíthatatlan, és ez nagy megértést és alkalmazkodást igényel. Szalay Győző ma is úgy gondolja, hogy erre a pályára született, ezt a munkát szereti, és erre fel is készült, amikor elkötelezte magát. Köszönettel tartozik a családjának, hogy ezt megértik, és támogatják a munkában. Cserébe az augusztusi nyaralásokat tudja említeni, amikor időt szakítanak a kikapcsolódásra, bár a gyerekek kirepülése ezt is veszélyezteti már. Időbeosztásával egyébként is gazdálkodnia kell, mert az önkormányzatnál is számítanak a munkájára, ahol gondolataival, vagy akár tevőlegesen is tudja segíteni a falu gyarapodását, képviselői és alpolgármesteri minőségében. Hobbija a munkája, ezzel a kurta – már-már közhelyszerű – válasszal utasítja vissza az érdeklődő kérdést, amely a szabadideje kihasználására irányul. Közel kilenc év választja el a nyugdíjkorhatártól, de nem ez foglalkoztatja igazán, hanem egy olyan utód megtalálása az elnöki posztra, aki – a nagy elődökhöz méltó módon – hasonló elhivatottsággal végzi majd ezt a felelős munkát, vagy inkább gyönyörű küldetést...

SZERZŐ:
NAGY ZOLTÁN

no