Munka és életkor harmóniája

Munkaidőben a nyüzsgő Veszprémben, a városközpontban található elegáns kereskedelmi irodában, egyébként pedig Balatonfüreden, a csendes, rendezett családi házas otthonukban tölti idejét. Agrár-szakmérnökként kijárta az élet és a szakma iskoláját, tapasztalatokkal alaposan gazdagodva, elégedett szakemberként, családapaként tartalmas napi programokat szervezve dolgozik.


Nem hajszolja túl magát, hagyja a korábban kigondolt, megtervezett módon haladni az eseményeket a maguk medrében, de ha kell – a jobbítás érdekében –, belenyúl a folyamatokba. Dózsa László (67) élvezi cégében a mára kissé lekarcsúsított, finomhangolt tevékenységi kört, amely az esszenciális zöldség-gyümölcs kereskedelmet jelenti. Elképzelései szerint ez a munka addig folyik a jelenlegi tudatos kifuttatási technikával, ameddig a közvetített felek részéről igény van rá, és ameddig az ember élettani határai, szellemi/fizikai frissessége ezt megengedi...

Iparos családból származik

Anyai ági felmenői között az egy évszázaddal korábban zajló, mai szemmel kezdetlegesnek mondható, de nagy felelősséggel és hozzáértéssel művelhető villanyszerelő mesterség volt a jellemző. Nagyapja, majd édesapja viszont az asztalos mesterségek elkötelezettjei voltak Magyaróváron, a belvárosban. A jó nevű Mofém gyár adott munkát már a nagyszülőknek és édesanyjának is. Dózsa László belvárosi gyerek volt, ennek megfelelően a régi nomenklatúra szerinti fiúiskolába kellett járnia, amely nem esett messze a lakhelyétől. Akkor még nem volt szó pályaválasztásról, hiszen a jó tanulók többnyire a helyi gimnáziumban folytatták tanulmányaikat saját és szüleik megnyugtatására, mert addig sem kellett a jövőről dönteni. A gimnáziumban azonban kinyíltak a lehetőségek, hiszen a lovaglás, a kosárlabdázás kínálta lehetőségek – magasabb szinten – azért a helyi agráregyetemen voltak. A tehetségesebb, érdeklődőbb fiatalok hamar megtalálták helyüket ebben a közegben, ahogyan Dózsa László is. Lovagolni járt, ott egyetemistákkal ismerkedett. A helyi MOGAAC klub NB II-es, később NB III-as kosárlabdaedzéseit látogatta, amelyek 20-22 óra között voltak, majd esetenként egy-egy sör is lecsúszott utána a „nagyokkal”. Szóval, a felnőtté válás folyamata elkezdődött számára, ami egyben felért egy pályaválasztási tanácsadással is. Megtetszett neki az egyetemi élet, és a szakmáról is egyre többek véleményét hallgatta meg, ami oda vezetett, hogy érettségi után az Agrártudományi Egyetemre – az akkori helyi köznyelvben Akadémiára – jelentkezett, és jó tanulmányi eredmények birtokában sikeres felvételt nyert. Persze nem azonnal, csak előfelvételivel, ami 11 hónap honvédségi behívóval kiegészítve volt érvényes. Hódmezővásárhelyen várták az óvári gazdászjelölteket, de ami az után következett, az nem mindenkinek volt kedvére való. Dózsa László úgy fogalmaz, hogy sok marhaságot kellett ott elkövetni parancsra, de ennyi év távlatából már másképpen látja az ember az ott töltött közel egy évet. Kiváltképpen, ha összehasonlítja régi önmagát és társai viselt dolgait a mai fiatalok viselkedésével, szokásaival, testkultúrájával, stb. Nagyon jót tett a katonaság a közösségformálás, az egymásért való kiállás, az emberismeret megszerzése és más szempontok szerint is. Ez a nézet visszaigazolódott az egyetemi évek alatt és később, a nagybetűs életben is...

„Bejárós” egyetemi évek

Az egyetem nem okozott semmilyen tekintetben csalódást Dózsa László számára, hiszen ismerte a közeget, és a katonaság összehozta az évfolyamot már korábban. Bejáróként nagy szabadságot kapott otthonról – igaz, kevesebb veszély fenyegette akkor a fiatalokat –, és kihasználta azt is, hogy a kollégiumban nagyfokú önállóságot élvező barátok vették körül. Gyalog és biciklivel járt naponta, mert a bicikli különösen nagy érték és kiváló társ volt az egyébként nem túl nagy távolság leküzdésében. A tanulás pedig jól ment, annak ellenére, hogy sok időt vett el a sport – a lovaglás, a kosárlabda –, jól abszolválta az egymást követő éveket, és népköztársasági ösztöndíjra is jogosult volt. Úgy fogalmaz, hogy óriási rutinra tett szert az ember, hogy mit kell alaposan tudni, hogyan kell technikásan, meggyőzően vizsgázni és arra módszeresen felkészülni. Időközben leendő feleségével is megismerkedett az egyetemi évek alatt, így már közösen tervezték a diploma megszerzése utáni éveket. Az első munkahelye Balatonkenesére szólította volna – ahol ötödévesen 12 hetes gyakorlaton volt –, de valójában csak egy kiadós alsó-tengelici szakmai gyakorlat után. Alsó-Tengelic az Állattenyésztési Kutatóintézet Kísérleti Gazdasága volt, ahol egy 350 fejős állománnyal bíró tehenészetben megtanulta a szakma sűrűjét, és utána foglalhatta volna el a státuszt Balatonkenesén. A fél év letelte után meg is próbálta, csak éppen az akkori elnökkel lezajlott beszélgetés során elvi akadályokba ütközött a munkahely betöltése...


Az általa vezetett telepen a saját szaporulat mellett vásárolt szarvasmarhákat is hízlaltak

Az a fránya piros Dácia

Időközben Dózsa László megnősült, és elkövette azt a „hibát”, hogy a nászajándékba kapott piros színű Dácia személygépkocsival érkezve jelentkezett Balatonkenesén a tsz-elnökénél. Sajnos a konzervatív vezető felfogása szerint akkoriban egy gyakornokhoz nem illett ez az autó, különösen nem a tulajdonjoga. Szerette volna – amit tüstént ki is nyilvánított –, ha klottgatyában és földes szobából érkezik hozzá egy gyakornok, s majd saját erejéből, tudásából küzdi fel magát. Ehhez a földhözragadt szemlélethez nem lehetett mást hozzáfűzni, mint hogy aki magasabb szintről kezd, az könnyebben jut még magasabbra, és ez a közösségnek és a szövetkezetnek is jót tehet. A vita parttalanná vált, aminek az lett a vége, hogy az állás betöltése meghiúsult a számára. Akkoriban az álláskeresés azonban közel sem volt annyira nehéz feladat egy állattenyésztőnek, mint ma. Alapos informálódás után kiderült, hogy Várpalotán van szabad hely – mégpedig „házaspáros” –, ami azonnal felkeltette az érdeklődését, a hely Veszprémhez való közelsége, relatív jó adottságai miatt. Ez utóbbi elsősorban az állattenyésztésre volt igaz. Kilenc falu határát foglalta magában a szövetkezet, amelynek több állatfajra alapozott hatalmas állattenyésztése és számos melléküzemága is volt.

Várpalotai évek

Várpalotán hízómarhatelep-vezetői állást kínáltak Dózsa László számára, amelyet természetesen elfogadott. A 10 000 ha-os gazdaságban 46 diplomás ember dolgozott, aminek köszönhetően nagyon jó társaság is verbuválódott, és ahol nagyon szeretett dolgozni. Jó emberi, szakmai és baráti kapcsolatok szövődtek, amelyek a mai napig tartanak, és amit módszeresen ápolnak is. Az általa vezetett telepen a saját szaporulat mellett vásárolt szarvasmarhákat is hizlaltak, így komoly, mintegy 1 200-as állatlétszámmal kellett dolgozni. A második évben azonban a juhágazat vezetését bízták rá, ahol 10 000 anya és szaporulata jelentette a feladatot, hizlalással együtt. Hamarosan Városlődön megyei juhtenyésztési rendszert alapítottak, amelynek nem sokkal később Várpalota lett a gesztora. Jól ment a juhásznak dolga akkoriban – mondja Dózsa László –, hiszen Az általa vezetett telepen a saját szaporulat mellett vásárolt szarvasmarhákat is hizlaltak (illusztráció) 128%-os szaporulatot tudtak elérni egyes években, de 110% alatt soha nem volt. A ’80-as évekhez képest ma a juhászat nagyon mérsékelt teljesítményt nyújt országos viszonylatban, nem beszélve arról, hogy a gyapjú ára – amely akkor 240 Ft/kg volt – ma csak legfeljebb a nyírás költségeit fedezi. A juhászatot nagyon megkedvelte, de városi gyerekből lett szakemberként mégis csak városon élt Várpalotán, feleségestül, családostul, és ezt a kettősséget maximálisan kiélvezte. Időközben vállalatgazdálkodási szakmérnök képzésben vett részt, amit jól tudott hasznosítani. Azt is nagyon szerette, hogy nyitott volt a szövetkezeti vezetés arra, hogy szakirányú képzéseken vegyenek részt a szakemberek. Külföldi és belföldi szakmai utakra mehettek, kiállításokat látogattak, szóval nagyon benne voltak a szakma vérkeringésében. Ami lényeges, hogy a fizetésekkel is elégedettek voltak, sőt a helyi bányamérnökök fizetéseit rendszeresen „überelték”. Igaz, nem akadt az állattenyésztésben sok pihenő, hétvégi ügyeletek voltak, vagyis a munkaidő meglehetősen hosszú volt, de megérte a vállalása...

Szentgáli kitérő

Mindezek ellenére még nagyobb kihívásnak ígérkezett a közeli Szentgál szövetkezetének főagronómusi, ill. elnökhelyettesi ajánlata. Akkor már túl az építkezésen a családdal Veszprémben laktak. A mintegy 5 000 ha-os gazdaság három község határát foglalta magában, és vegyes gazdálkodás folyt. Hamar beilleszkedett a munkába, hiszen jelentős termelési és irányítási tapasztalatokkal bírt már. Három éven át a veszteséges szövetkezet nyereséget termelt, a munkabérek pedig jelentősen – duplájára – növekedtek regnálása alatt. Talán arra nem számított Dózsa László, hogy a politikai akarat ilyen gyorsan utoléri a szövetkezeteket. Elindult egy gyors eróziós folyamat, amelyben már nem szeretett volna részt venni, ezért a ’90-es rendszerváltást már nem várta meg. Annál is inkább egyszerű volt meghozni ezt a döntést, mert közvetlen családi vállalkozásban folytathatta a munkát. Ha nem is az állattenyésztés és szántóföldi növénytermesztés jelentette a profilt, de nem kellett elszakadni a termeléstől, és a zöldség-gyümölcs kereskedelemben ki tudott teljesedni.

A Pannonsport Kft. mára családi vállalkozás lett

Első hallásra idegenül hangzik a név, de a korábbi megyei élelmiszer-kiskereskedelemi cég, a Pannonker mint 50%-os tulajdonos és magánszemélyek közös akaratából hozta létre Dózsa László apósa még 1989-ben a Pannonsport Kft.-t. Időközben a sportruházati profilt is felvették – egy német tulajdonos belépésével –, amelynek keretében márkás sportruházati termékek kiskereskedelmét bonyolították üzleteikben. Fél év után Dózsa László is csatlakozott a már meglévő vállalkozáshoz. Természetesen a zöldség-gyümölcs kereskedelemből vette ki a részét, amely jelentős exportot bonyolított. Ez újabb szakmai kihívást jelentett, és munkasikereket hozott számára. Sajnálatos módon azonban a zöldség-gyümölcstermelés Magyarországon komoly válságban van, a termőterület, az ültetvények közel kétharmada tönkrement, amit az alma példáján lehet szépen levezetni. Az egykori 1,2-1,6 millió tonna országosan megtermelt alma és annak exportja helyett ma 5-600 000 tonna az éves termés, ami legfeljebb fele a korábbinak. Jó példa lehetne ellenben Lengyelország, ahol viszont négyszeresére nőtt a termőterület a telepítések révén, és a termés ötszörösére a korábbinak. Ezek beszédes számok lennének, ha nem olyan óvatosan tárnák a közvélemény elé a tényeket... Mindebből, de főleg a meggy, a cseresznye, az egres, a ribizli és az alma exportjának alakulásából összegző képet lehet alkotni az ország igen mérsékeltté zsugorodott gyümölcstermelő kapacitásáról. Emellett a gyökérzöldség, fokhagyma exportja érdemel említést a kft. bonyolításában. Érdemes szembenézni azzal a ténnyel is, hogy sárgarépa, vöröshagyma, fokhagyma és fűszerpaprika tekintetében nem önellátó az ország, vagyis importra szorul. Ugyanakkor mindegyik felsorolt növény termőhelyi adottságai kiválóak Magyarországon, csak éppen az akarat és a rentábilis termelés feltételei hiányoznak. Ezek a körülmények természetesen befolyásolják a kereskedelmet, amely továbbra is a cég fő profilja, mert közben a sportruházat kereskedelme megszűnt. A cég is karcsúsodott ugyan, de a régi kapcsolati tőke megmaradt.


Jól ment a juhászok dolga akkoriban-mondja Dózsa László-
hiszen 128%-os szaporulatot tudtak elérni egyes években

Nyugodt, türelmes életvitel mellett

A kor előrehaladtával egyre türelmesebb már az ember, és jobban képes alkalmazkodni a piaci viszonyokhoz, termelői magatartáshoz – mondja Dózsa László. Társadalmi megbízatásait már leadta, hogy szabadabban dolgozhasson a vállalkozásában. Így a Veszprém megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnökeként, a kereskedelmi szekció vezetőjeként és az OKSz vezetőségi tagjaként igyekezett tenni a közösségért. Cégében nem vállal már vakmerő üzleti megoldásokat, felesleges kockázatot, hagyja, hogy a jól bevált üzletmenet működjön. A kompótnak való meggy és a léalma exportja jelenti a volument – kevés fokhagyma, csemegekukorica mellett –, ezen a két nagy terméken múlik javarészt az üzleti siker. Az évet november végén zárják, mindenkit kifizetnek, a kintlévőségek bejönnek, tehát nincs bizonytalanság az ügymenetben. Komoly súlyt fektet Dózsa László a kül- és belföldi partneri kapcsolatok ápolására, ami azonban egyáltalán nem megterhelő. Ezek után pedig van pozitív eredmény, és ez a lényeg! Ez a békés üzletmenet kedvezően hat a magánéletére és persze a családjáéra. Úgy fogalmaz, hogy – tudomása szerint – ilyen jellegű portrét a szakmai életpálya végén szoktak írni valakiről, de még szeretne legalább tíz évig aktív maradni ebben a szerepkörben. Ehhez a családi háttere is biztosított, hiszen feleségével nagy egyetértésben élnek Balatonfüreden, minden igényt kielégítő családi házukban. Felesége – Ágota asszony – viszont kitartott a nyugdíjkorhatár után is a TESZÖV-nél tovább folytatódó munkája mellett, amellyel elkísérték a szövetkezeteket az átalakulásokig, majd ezt követően tovább segítve a társasági formában folyó munkát, a kapcsolatok ápolását és az információáramlást. Gergő fiuk szintén Mosonmagyaróváron szerzett agrármérnöki diplomát. Ezt követően egyetemi kapcsolatok segítségével Hollandiában tanult további egy évet – ahol a Dronteni Agráregyetemen szintén diplomát szerzett –, és mellette dolgozott is, megismerve a nyugati munkastílust és munkakörülményeket. Hazatérve Hollandiából, kis idő után Bécsben az RWA-nál vállalt munkát, majd ismét a tanulást választotta. Az Andrássy Gyula németnyelvű egyetem következett, ahol szintén diplomát szerzett, közben a NAK-nál, azután a MOSZ-nál dolgozott, jelenleg pedig a Takarékbank alkalmazottja. Ágota lányuk – otthon csak Babu – a közgazdasági pályát választotta, és a Corvinus Egyetemen kezdte meg a tanulmányait, angol nemzetközi gazdálkodás szakon. Az alapképzést Budapesten, majd párhuzamosan ösztöndíjjal Rómában is abszolválta. Olaszország olyannyira megtetszett neki, hogy a mesterképzést már – sikeres angol nyelvű felvételi után – Milánóban, az európai mércével mérve is nagyon színvonalas Bocconi University falai között végezte. Ma is ott dolgozik, egy pénzügyi befektető és tanácsadó cégnél, ahol nagyon jól érzi magát. A szülők tehát maguk maradtak, és gazdag programokkal töltik szabadidejüket. Sokat utaznak, de szeretik lakóhelyüket és a Balatont, ahol rendszeres strandlátogatók a főszezonban. A munka tehát még nagyon is jelen van Dózsa László életében, sőt egyelőre meghatározza a mindennapjait, de a cég kifuttatása kimondatlanul is elindult azzal, hogy fogy a termény, fogynak a termelők, mérséklődik korábbi önmagához viszonyítva az exporttevékenység. Mindez persze harmonikusan illeszkedik az ember fizikai-szellemi elhasználódásához, ami nagy békességgel fogadott tudomásul vétel is egyben a részéről, és ezt a tényt megengedő, huncut mosollyal nyugtázza...

SZERZŐ:
NAGY ZOLTÁN

no