Corteva: a szív és a természet egysége

Több mint tizenötezer magyar gazdasággal vagyunk kapcsolatban

Exkluzív rovatunkban újra a növényvédelem és vetőmagipar felé vettük az irányt: a világ és a hazai piac egyik legerősebb szereplőjét, a Corteva Agriscience-t látogattuk meg. Ha valakinek még esetleg szokatlan a név, az nem csoda, de a Dow AgroSciences Hungary Kft., a DuPont Magyarország Kft., a Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft. és a Pioneer Hi-Bred Termelő és Szolgáltató Zrt. integrációjából álló cégcsoport szakemberei és termékei biztosan mindenkinek ismerősek. Mint ahogy interjúalanyunkat, Borsos Lászlót, a cég ügyvezetőjét sem igazán kell bemutatni a szakma szereplőinek.

Meghatározó szerep 130 országban

– Mielőtt az idei eredményeket, kihívásokat, a termékeket és a cég előtt álló feladatokat vennénk górcső alá, megfejtené számunkra a cég nevét? Talán még nem mindenki tudja, hogy az alapító cégek jól ismert neve helyett miért esett a választás a Cortevára.

– Természetesen! A „cor” a magra, illetve a szívre utal, a „teva” pedig egy ősi szó, ami természetet jelent. A névválasztásban így a szív és a természet egységét szerettük volna kihangsúlyozni.

Borsos László, a Corteva Agriscience ügyvezetője

 

– Feltétlenül szükséges volt egyébként új nevet bevezetni?

– Több dolog miatt is fontos volt. Egyrészt a fúzió után a Dow nevet a cégóriás kémiai üzletága viszi tovább, a DuPont nevet pedig egy speciális üzletág kapta meg. Növényvédelemben inkább a készítményekhez ragaszkodnak a gazdák, míg a vetőmagválasztásban inkább a fajtatulajdonos brand a döntő. Ezért a Pioneer márkanév meg is marad a vetőmagoknál. Mindezek mellett ezzel a fúzióval egy olyan új minőség jött létre a piacon, amit érdemes volt külön névvel is jelezni.

A Corteva Agriscience a világ többmint 130 országában tölt be meghatározó szerepet, és folytat globális jelentőségű kutatás-fejlesztési tevékenységet innovatív növénytermesztési-növényvédelmi technológiák kifejlesztésére, alkalmazására. A hazai Corteva jelentős szakembergárdával, technológiákkal, innovációkkal és kutatási-fejlesztési kapacitással rendelkezik, szoros kapcsolatokat építettek ki a magyar agrárium szereplőivel, termelőktől, élelmiszer-feldolgozókon át, oktatási intézményekig. Jelenleg 169 alkalmazottat foglalkoztatunk, ebből a kutatás-fejlesztés területén dolgozók létszáma 24, továbbá a szezonálisan alkalmazott létszám évente 200-600 fő. A Cortevához kerülő magyar vállalatok bő 20 ezer magyar gazdával-gazdasággal voltak üzleti kapcsolatban 2017-ben, s számos területen élvonalbeli szereplőnek minősülnek mind a vetőmag-előállítás és -feldolgozás, mind a növényvédelmi szerek és technológiák piacán.

Idén minden kihívást megkaptunk

– A rövid bemutatás után tekintsük át, hogy ön szerint mit hozott a 2018as év a szántóföldi növénytermesztésben, mik voltak a fő eredmények, kihívások, és mivel tudott a Corteva hozzájárulni a termelés sikeréhez?

– Mivel a mezőgazdaságban nagyon komoly kitettséget ad az időjárás, ez az év igazán sok kihívást adott a termelőknek és nekünk, az őket kiszolgáló szakembereknek is. Beszélgetésünk idején épp esik az eső, de az ország nagyon sok részén három hónapja alig esett valami, és elég csak a Duna vízállására egy pillantást vetni, hogy ennek milyen hatásai vannak. Az őszi vetéseknél ez sok helyen okoz még jobb esetben is hiányos kelést, de például a kelet-magyarországi kollégák kb. 25-30%-ra taksálják azokat a repceterületeket, ahol ki sem kelt az állomány. Bár országos tekintetben ez nem lesz ennyire rossz arány, a repceterület valószínűleg visszaesik 300 000 hektár alá. Az őszi kalászosoknak még egy kicsit több esélyük van arra, hogy „rendbe szedjék” magukat. Ha a tavaszt nézzük, véleményem szerint, ami kihívást kaphattunk, azt meg is kaptuk. A kései kitavaszodást nagyon gyorsan követte a nyár eleji időszak, jelentős aszállyal, utána a megszokottnál csapadékosabb nyárral – ez a hektikusság mind a növényvédőszer-használatban, mind a vetőmagválasztásban éreztette hatását. Nagyon gyors döntéseket igényelt a termelők részéről az aktuális helyzet, nekünk pedig igen gyorsan ki kellett őket szolgálni, senki nem ért rá sokat morfondírozni a tennivalókon. Több helyen előfordult, hogy mire a területre rá tudott menni a gazda, addigra a növény már „kifutott” az optimális kezelési stádium alól. Mindezek ellenére a tavaszi kultúrák alapvetően jó termést adtak, és nem annyira rossz a helyzet, mint azt tavasszal több helyen prognosztizálni lehetett. Ehhez kapcsolódik az is, hogy szerencsére a terményárak is inkább felfelé mozdultak, ami segít az optimistább zárszámadásban.

– Ha a vetőmag-felhasználást nézzük, ez milyen eredményeket hozott a cégnek?

– A friss Kleffmann-eredmények is mutatják, hogy a Pioneer kukoricában továbbra is meghatározó szereplő, nemesítőházként és direkt eladóként idén az első helyet szereztük meg. Napraforgóban tisztán második helyezésünk van; a P64LE25 hibridünk viszont a legnagyobb felületen termesztett hibrid a piacon, erre nagyon büszkék vagyunk. A piacvezető pozícióban levő versenytárs szélesebb portfólióval és más szegmensben dolgozik, és míg ők a Clearfield technológia mellett döntöttek, addig mi az Express-toleráns hibrideket részesítjük előnyben. Ez utóbbi szegmens a piac egyharmadát jelenti napjainkban. Egyébként azoknak a termelőknek, akik a Clearfield technológiát szeretnék választani, jó hírrel szolgálhatunk, mi is nyitni fogunk efelé a technológia felé is.

Repcében kicsit más a helyzet; a legfrissebb adatok még nincsenek meg, de az biztos, hogy valahol a dobogón helyezkedünk el, miközben itt három cég viszi fej-fej mellett az első három pozíciót. Ezen a területen az új hibridjeink bevezetése inkább a következő szezonra várható, ellenben nagy dobás volt az új csávázószerünk, a Lumiposa bevezetése. A neonikotinoidos csávázószerek idén nem kaptak eseti engedélyt repcében, így ettől az évtől mi a ciántraniliprol hatóanyagú készítményünkkel kifejezetten jókor léphettünk piacra. Minden vetőmag-forgalmazóval felvettük a kapcsolatot, és pozitív visszajelzéseket kaptunk a felhasználóktól az új termékkel kapcsolatban. Igazi mélyvíz volt az idei szezon a terméknek, hisz száraz évjáratban nagyon erős a rovarkártevők nyomása, azonban tökéletesen biztosította a korai kártevők elleni védelmet. Állományban a megfelelő technológiával a többi kártevő kiiktatása is megoldható volt.

– A növényvédő szereket vizsgálva kiderül, hogy a Corteva nagyon széles termékkörből gazdálkodhatott, még úgy is, hogy a fúzió miatt több terméktől meg kellett válnia. Mit hozott a szezon ezen a téren?

– Szerencsére a termékkiesések nem hagytak jelentős űrt maguk után, és a két termékkör összegyúrásával több helyen kiválthattuk az eddig máshonnan beszerezhető kombinációs partnereket. Például ha a kalászos gyomirtást nézzük, ősszel és tavasszal egy- és kétszikűek ellen (Bizon vagy Géniusz) vagy akár a Mustang Forte-val is széles körű megoldást tudunk adni, míg korábban a DuPont csak kombinációs partner használatával tudta ezt a feladatot megoldani. Így az őszi vetésűek között például nagyon megnőtt az a felület, ahol a Corteva termékei kompromisszumok nélkül használhatók.

Az őszi vetésűek között nagyon megnőtt az a felület, ahol a Corteva termékei kompromisszumok nélkül használhatók

Fungicidek tekintetében volt kihívásunk az európai uniós döntés miatt, hisz az Acanto Plus-t ki kellett vezetnünk. Itt a forgalmazhatóság utolsó dátuma és a felhasználási időszak közötti különbséget szerencsére a szakigazgatási hivatal kooperatív hozzáállása megoldotta, látták, hogy a helyes gazdálkodási gyakorlat érdekében célszerű engedélyezni a forgalmazási idő megfelelő meghosszabbítását. Ezt a szegmenst nem hagyjuk el, hiszen jövőre új termékkel jelentkezünk a napraforgók korai gombaölős kezelésére.


Jó szervezéssel, érdekes témákkal meg lehet szólítani az érdeklődőket – ma már nem elég a megszokott sémákat használni

Ha a kukorica növényvédelmét nézzük, az alap gyomirtó szerek hatása a bemosó csapadék hiánya miatt sok helyen nem igazán érvényesült, ezért szükség volt a felülkezelésre. Ezen a téren a Corteva több megoldást is kínált a termelők számára.

Sokféle módon vagyunk jelen

– Visszatérve az új cégre, mik voltak az első tapasztalatok az új cégnév használatával kapcsolatban, és hogyan kapcsolódik a vállalat a hazai termeléshez?

– Igazából itt még nem is feltétlenül lezárt folyamatról kell beszélnünk, hisz az új jogi személyiségű cég 2019 nyár közepétől indul majd, addig a Corteva Agriscience, a DowDuPont Mezőgazdasági Üzletága megnevezést használjuk. A rendszer sokrétű; nemcsak növényvédőszer- és vetőmagajánlatainkkal, hanem több más módon is jelen vagyunk a hazai piacon. E meghatározó jelenlét eleme például a szegedi kutatóállomás és a világ egyik legnagyobbjának számító szarvasi vetőmagüzem. A Cortevának is jelentős szerepe van abban, hogy hazánk a világ 5. legnagyobb vetőmagexportőre, hiszen például a hazai hibridkukorica-vetőmag előállításában 60%-kal van jelen a Pioneer, de napraforgó vetőmag-előállításában is jelentőset léptünk előre. Amellett, hogy a vetőmag-előállítás egy nagyon biztos, profitábilis tevékenység a partnergazdaságoknak, a hazai szakemberek jó hírét is viszi tovább világszerte. Az itt előállított vetőmagokat nemcsak hazánkban, de Franciaországban, Nyugat- és Kelet-Európában is használják. A genetikában rejlő potenciál mellett kimagasló szerepe van a hazai termelők szakmai tudásának, a megfelelő technológiának is ebben a folyamatban, ők mindenképpen komoly hozzáadott értékekkel járulnak hozzá a vetőmagok jó eredményeihez.

– Mikortól érzi úgy, hogy aCortevánál a több cégből érkezett szakemberek valóban egy csapatot alkotnak?

– Nagyon sokat foglalkozunk a csapatépítéssel, szerintem jó úton járunk, de nehéz megmondani, hogy az eredmény mikor lesz 100%-os. Az irodák már tavaly év végétől egy helyre kerültek, az volt szinte a kisebb feladat, utána viszont a szezon kellős közepén kellett az integráció jelentős részével megbirkózni. Nyilván a növényvédőszeres résznek volt ez jelentősebb feladat, illetve a kutatóállomások összehangolása is ide sorolható.

– Mi a tapasztalata, mennyire könnyű a termelőket szakmai rendezvényekkel megszólítani, megvan-e a megfelelő szakmai kíváncsiság bennük?

– Mi hosszú évek óta bizonyos rendszerességgel tartunk szántóföldi vagy szakmai rendezvényeket, és nem látok igazán visszaesést az érdeklődők számában vagy akár a szakmai hozzáértés minőségében. Az azonban a mi felelősségünk, hogy jó szervezéssel, érdekes témákkal próbáljuk megszólítani az érdeklődőket; ma már nem elég a megszokott sémákat használni. Jó visszajelzéseket kaptunk például a dombóvári Portfólió Farm rendezvényünkről is – ebbe is vittünk új előadásmódot, új témákat, amik szerencsére kedvező fogadtatásra leltek.

– A végére egy személyes kérdés. Közel három évtizede dolgozik a piacon; mi segíti abban, hogy ne veszítse el a lendületét, érdeklődését a szakma iránt?

– Alapvetően szerencsés helyzetben vagyok, mert 5-6 éves ciklusokban mindig új kihívást kaptam a cégen belül, és ez a mindennapi munkában is sok újdonságot jelentett, segített ébren tartani bennem az érdeklődést, a lelkesedést. Az is igaz, hogy a mindennapi mezőgazdasági munkától az évek alatt így mindenképp kicsit távolodtam, de én úgy tudok az ágazat egészére pozitív hatást gyakorolni, ha a saját munkámmal segítek új fajtákat, technológiákat és termékeket megismertetni a magyar gazdálkodó partnereinkkel, hogy hozzájáruljunk a gazdálkodás eredményességének javításához.

no